A Maglód, Airnergy, BME hármas nem nevezett a másodosztályra!

2019. július 15-én hétfőn délben lejárt a férfi bajnokságok nevezési határideje, így kiderült, hogy mely csapatok vállalták idén is a küzdelmet. A két csoportból a nyugati tűnik foghíjasabbnak, hiszen két meghatározó csapat sem nevezett. Mind az Airnergy, mind a Maglód csak a harmadosztályra nevezett, míg a BME semmilyen osztályba nem adta be az indulását. Utóbbi együttes miatt két hely is felszabadult, mivel az első csapatuk kiesett az NBI-ből, míg a második csapatuk feljutott a harmadosztályból.

Keleten egyszerűbb a képlet, onnan minden érintett beadta a nevezést. Ami fejtörést okozhat, hogy a Fradi mellett a Kecskemétet is felkérték az első osztályban való indulásra, mivel a Szigetszentmiklós nem vállalta az NBI-et. Rajtuk kívül a Csenger indulása is kérdéses a hírek szerint, annak ellenére, hogy beneveztek.

Ezek alapján előtérbe kerültek az NB III-ból osztályozón fel nem jutott csapatok, illetve az NB II-es kiesők, akik így megúszhatják a kiesést. A legjobb fel nem jutó csapat a Kelebia vállalása kérdéses, de a Hidegkút minden bizonnyal élne a lehetőséggel. A kiesők közül a Kazincbarcika nem kíván indulni, de a REAC és az UTE vállalná a felkérést, ám még így is hiányzik együttes, így a harmadosztályból a legjobb második következik a sorban, aki jelen pillanatban a budapesti La Escuela alakulata.

Keleti csoport

ScoreGoal Kecskeméti FC (időközben vállalta az NB I-et), Csenger Futsal, Kartal SE, Energia SC Gyöngyös, Újpest FC-220, MVFC Berettyóújfalu II, Kistarcsai VSC, Kincsem Lovaspark, Nyírbátori SC, Mádi FC, Miskolci Egyetem

Nyugati csoport

SZC Futsal, PAFC, TFSE, PEAC, Nagykanizsa, Tihany, 5 Stars, ELTE, Haladás VSE II

(forrás: futsalhungary.hu)